Köszöntöm ma is az egyetlen olvasóm. Igen Anya, holnap hazanézek pár percre..

Tegnapi utolsó feladatunk az istálló kikotrása volt, ami nem tartott tovább 8-10 óránál. Mivel kicsiny országunk a különböző zsoldosok, harcosok gyűjtő helye, így elég sok ló is akad, amit persze az Én osztagomnak kellett kitakarítani. Mondjuk nem tudom miért lepődöm meg ilyen apróságokon, hisz a szar az élet része, ami be az ki..

A mai nap remekül indult sütött a nap, a bundámban sem voltak élősködők és a mókás társak sem ugrattak azzal, hogy „Nézd ott egy egér”.

Az öröm első pillanatait az őrvezető űzte ki a kaszárnyánkból, amikor végigviharzott a „Talpra büdös banda” és a „Megzabálnak a hangyák” lelkesítő mondatok váltogatásával. A nap jó része ezzel befejeződött.

A következő pillanatban már a konyha fapadjain ültünk egy kis tál moslék társaságában, amit persze jó ízűen ettünk, hisz nem volt sok választék.

A tegnapi edzés után (szarlapátolás) kiküldtek minket, hogy zavarjunk el egy két beteg törpét, gnómot, meg minden vackot a város széléről, mert zaklatták a parasztokat aratás közben. Gondolom megérezték a „finom” ebédünket és előbújtak sötét barlangjaikból. Ilyen undorító pofákat még életemben nem láttam. Volt, amelyiknek tüskék nőtték ki a hátából és akkora volt, mint egy szekér. Aztán ott volt egy benga majom egy fatörzzsel és ráadásképpen valami mágus is lehetett, mert sorra húzta elő a köveket a nadrágszárából. Szóval olyan volt az egész, mint egy nagy cirkusz.

Elhangzott az őrvezetőnk csatakiáltása és ekkor elindult a roham. Csillogó vérték, pajzsok és éles kardok armadája lódult meg a nyáladzó, gennyedző, büfögő valamik felé. Mondanom sem kell, úgy dőltek el, mint mi egy furcsa ebéd után. Megjegyezném, hogy a csata hevében egyszer sem láttam a kiabáló őrvezetőnk..

Mindenki azon versenyzett, hogy ki gyűjti össze a legtöbb trófeát, így voltak olyan aranyosak is, akik pofátlanul berongyoltak a másik elé. Nem tudom, hogy ez, hogy van nálatok, de elég gusztustalan. Ám itt jön a csavar. Egyesek azok közül, akik elé berongyoltak elkezdték szidni a berongyolók családfáját, ami egy részről érthető, de így sikerült lesüllyedniük a berongyolók szintjére. Röviden nem csak azok bosszantók, akik mások elé berongyolnak, hanem néha a „másikok” is azok. Ezt soha ne felejtsd el!

Kicsit furcsának találom, hogy azokban az időkben, amikor össze kellene fogni, egy irányba kellene húzni a szekeret, mégis mindenki más irányba fut. No de mindegy. Biztos, hogy a kis óriások és az emberek műve ez az egész, mert mi macskusz harci-kattuszok tökéletesek vagyunk. Igaz, hogy egy kis tejjel le lehet venni minket a lábunkról, de ez most nem tartozik ide.

Talán holnap újra írok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.